Farkasréten...

A temetőt mindíg tabu témának éreztem, nem véletlenűl... Remélem senkit sem botránkoztat meg a téma. Nyugalom, fények, párok és eklektika.
..."A temetőben fényképezni?" - Azt hiszem nagyon szép volt, sok gondolatot ébresztett bennem. Voltak közöttük kissé groteszkek is azt hiszem. :) Én is féltem tőle, de nem bántam meg. Kicsit olyan is volt, mint mikor egy tengerparti sétányt nézel, tele napozókkal, de te messze ülsz egy padon felöltözve. De szépek voltak a fények, a sírok pedig nagyon sokfélek, ami adódott napjainkban izléskülönbségből és évtizedek, századok divatideájiból. Komornak egyáltalán nem éreztem, inkább nagyon sokszínűnek, az emberek úgy halnak meg, illetve a testüket, szerintem nagyon hasonló formában örzíztetik meg, mint ahogyan azt életük során is tették; vannak akik szép kertesházban laktak, azok szépen rendezett márvány sírban fekszenek, vannak akik évszázadokon keresztül álló villában laktak, amiket a családjuktól örököltek, azok a nagy családi sírokba temetkeznek, ami már színtén több évszázada megvan, vannak akik panelben laktak és kis panelurnákban maradnak hamvaik.Természetesen vannak ezalól kívtelek, de az csak méginkább színesíti egy temető összképét, az életben sok múlik a pénzen is, és az, hogy valaki milyen végső nyughelyet talál a testének, az határozza meg hogyan élt.Lehet, hogy kicsit ridegnek tűnik, hogy szinte tárgyakként tekintettem a sírokra, de mégsem ezt tettem, szerettem volna, ha nem ez látszik a képeken...